Biztos volt már olyan érzésetek, hogy valakit „ismeretlenül ismertek”. Én ezt érzem, Schill Beáta doktornő iránt, akivel sajnos személyesen még sosem találkoztam, de a kórházban töltött kenguruzások alatt, illetve azóta is, a mai napig hallok róla, és emlegetek, csupa jó szívvel. Ha te magad is rákeresel a nevére, cikkeket, vele történt beszélgetéseket, s az Aranyanyu – díj számára különös jelentőségéről is olvashatsz, hiszen arra szülők terjesztették fel.
Nagyon régóta szeretnék én magam is kérdéseket feltenni a Doktornőnek. A koraszülöttek világnapja alkalmából, így felkerestem.
Elképzelni sem tudom, hogy vajon 20 évvel ezelőtt egy koraszülött osztály, hogy nézhetett ki. Most ebben a pillanatban hallom a fülemben a gépek csipogását, érzem a fertőtlenítők szagát, és látom az ápolónők, orvosok szaladgálását.
PMOM: Hogy kezdte a pályáját? Egyből a koraszülött ellátásban kezdett?
Doktornő: Nem. Egyetem után a Bethesda Gyermekkórházban kezdtem dolgozni, s ott váltam gyermekgyógyász szakorvossá. Egyetemi éveim alatt voltam PIC-i nővér, majd az akkor még SOTE I.sz. Szülészeti Klinikáján TDK-s. Akkoriban Machay Tamás professzor úr vezette azt az osztályt, s legendás kollégái voltak. Dr. Nobilis András- akit sajnos, azóta váratlanul és igazságtalanul korán elveszítettünk- volt az, aki rábeszélt, hogy egy nagyforgalmú gyermekkórházban kezdjek dolgozni az egyetem után, s majd már végzett gyermekgyógyászként „ szűküljek” le a neonatológiára. Ezért a tanácsáért ma is nagyon hálás vagyok neki, mert ha csak az alapokra építkezve is- bár sokáig hittem, hogy a „leszűkülés nem szükségszerű”-, van rálátásom a gyermekgyógyászat működésének alapjaira, tudom, mit jelent idősebb, akár nagyon súlyos állapotú gyermekekkel élni meg együtt a nehéz hétköznapokat. Ehhez hozzátartozik, hogy a Bethesdából minden saját osztályon megvalósítható és külsős gyakorlatot teljes időben letölthettünk, nem volt szükség un. alibi aláírásokra. Így a gyermekgyógyászat széles spektrumát láthattam, tapasztalhattam meg a mindennapjaim során. A gyermekgyógyászat szakvizsga megszerzése után, végül mégis a neonatológiához tértem vissza, s ezért is nagyon hálás vagyok a Sorsnak.
Kenguru módszer
PMOM: Olvastam több helyen is, hogy Dr Zubovics László „szárnyai alatt” kezdte el a kengurumódszert tanulmányozni és alkalmazni.
Doktornő: Igen. 2000. novemberétől dolgoztam ZUBO beosztottjaként, s 2001-ben engem választott ki e módszer bevezetésére a 2007-ig működő, a legapróbb koraszülöttek felnevelésében is komoly sikereket elért Schöpf-Merei Kórházban. Egy extra éjszakával zárt anno a PIC, mert egy apuka kamionosként akkor ért haza, s ezért igazgatói engedélyt kértem még egy éjszakára, hogy este ő is kenguruzhasson a kisfiával. Ma is őrzőm azt a videófelvételt (is).
A kengurumódszer a columbiai Bogotából származik, ahol Martinez doktort és csapatát az inkubátorok hiánya, s a szegényes körülmények késztették e módszer alkalmazására, mely azóta a fejlett országok PIC- osztályain is nagyon fontos, evidenciákon alapuló része lett, s még több osztályon része lehetne az apró koraszülöttek felnevelésének, hiszen amit ad a babáknak és szüleiknek, azt a gépek, s az osztályok dolgozói a legprofibb technikai felszereléssel sem tudják biztosítani számukra. Ehhez azonban szemléletváltásra, az egészségügyi hierarchia ledöntésére van szükség, ahol a szülők ugyanúgy egyenrangú tagjai a gyermeküket ellátó csapatnak. Ahogy az osztályon dolgozó kollégák közül is mindenki egyenrangú kellene legyen, mert mindannyian mást tudnak hozzátenni egy apró élet biztosításához. Ha anno nekem kellett volna kimosnom az inkubátort, abba nem biztos, hogy belefektethettünk volna egy újonnan érkező babát. Tehát ugyanolyan fontos része a PIC-nek az a kolléga, akinek ez a dolga. Ebben volt úttörő a Schöpf- Merei PIC ZUBO vezetésével, aki egy viziten fogalmazta meg ars poetica-ját, melyet én híven követek, hogy a „Baba a Főnök”. Sajnos, a privát életem nem úgy alakult, ahogy azt egy fiatal lány eltervezi, így talán ennek is köszönhető, hogy sokkal több időt és energiát tudtam szánni minderre, mint a családról gondoskodó kollégáim. Így én akár este visszamenve, akár hétvégén, extra időben ott voltam a családokkal, kenguruztunk és a koraszülöttek számára kifejlesztett, un. Tummy tub vödörben fürdettük őket. S egy idő után a nővérkék is szívesen vállalták a kenguruzást, mert látták, mennyit segít -objektív paraméterekkel mérve a monitorok által – a babáknak, s lelkileg a szülőknek is. Mi ott Családokat nevelgettünk. Fantasztikus érzés, hogy a mai napig megkeresnek az akkori szülők, akár családi örömök, akár pl. a COVID -oltás kapcsán, holott 15-20 éve nem találkoztunk.
PMOM: Biztos voltak akadályok és Ön ezzel megküzdött, mert én 5 évvel ezelőtt napi 2×2 órát kenguruztam, este pedig a férjem. A módszer él, sőt bízom benne, hogy egyre nyitottabb rá minden intézmény.
Doktornő: Hogy a konkrét kérdésre válaszoljak, a legfőbb akadály, s ehhez tényleg akár évek is kellenek, a szemléletváltás, mert az egyenrangúságot bizony tanulni kell annak, aki addig parancsolt.
Miután bezárt a Schöpf- Merei Kórház, a Honvédkórházban Dr. Nádor Csaba által vezetett PIC- osztályon, s Dr. Bodrogi Eszter számos angliai tapasztalatának meghonosításával párhuzamosan sikerült a kengurumódszert és fürdetést is napi rutinná tenni, s ott ez azóta is remekül működik, aminek kulcsa a nővérkék szemléletének megváltozása volt. Roppant büszke vagyok a Honvédkórház- bár sokféle nevünk volt anno az évek során- nővércsapatára.
S nekem az is fontos volt, hogy miként a Schöpf-Mereiben kezdettől fogva, de néhány év sírás után, ide is bejöhettek a tesók. Mert nagyon nem mindegy, hogy ők valóban tudják-e, kiért nincs otthon hosszú hónapokon át az édesanyjuk. S akár rajzolhattak nekik, amit fóliában betettünk az inkubátorba, s mikor jöttek, láthatták, hogy a testvérüknek ők is tudtak adni, ők is nagyon fontosak. Azt nem tagadom, furcsa volt, hogy a Schöpf-Merei Kórház után mennyit kellett küzdenem e lehetőségekért, de a lényeg az, hogy sikerült. Tehát igen, voltak akadályok, de idővel sikerült leküzdeni őket, s örülök most ennek a visszajelzésnek.
PMOM: Ha visszagondolok, lehet néha nagyobb szükségem volt nekem, testileg-lelkileg a bőr-bőr kontaktusra, mint a babámnak, de persze a doktornők mutatták a monitoron, hogy mivel Marci méhen belül megismerte a szívverésemet, most megnyugodott az ismerős szívhangot hallva. Nagyon érdekelne a személyisége, hogy mit érez belül, hol tart most az életében, mit szeretne még elérni? Ezek a kérdések már lehet túl lépnek egy bizonyos határt, és semmi gond, ha nem válaszol rá.
Doktornő: Szívesen válaszolok, bár nem érzem igazán jól magam a jelen helyzetben. Én 2019. elején kiléptem a koraszülött ellátásból, nem véletlenül. A jelen helyzet megítélése nem tisztem, de azt tudom, nem szeretnék részt venni benne. Még várat magára az igazi „rendszerváltás”, szemléletváltás. Én pedig már kiöregedtem, ma már, 56 évesen, nem tudnám technikailag azt adni, amit korábban adni tudtam magamból. Márpedig a technikailag minőségi ellátás, így a napi szinten gyakorolt, profi manualitás a koraszülöttek esetében a születésüknél, s az első hetekben nagyon fontos. Annak azonban ma is nagyon tudok örülni, ha szükséghelyzetben mégis egy normál szülészeten kell megszületnie egy apró koraszülöttnek, s éppen én ügyelek, őt el tudom látni úgy, hogy átvételekor a Cerny-s kollégáim, akikkel korábban együtt dolgoztam neonatológiai mentőorvosként, elégedettek az átvételekor.
PMOM: Nem tagadom, hogy amikor még pár hónapos babaként tologattam a kisfiam, és ha találkoztam valakivel, szóba került, hogy korábban érkezett, vagy hogy koraszülött… Akkor egy nagy negatív megbélyegzést éreztem mindenki hangján és jöttek a kérdések: Van valami baja? Le van maradva? stb… Ha hiszi, ha nem Doktornő, hamarabb járt, beszélt, labdázott Marci, mint a vele egykorú időre született babák, és úgy látom az életét végig fogja kísérni ez a korai „tettvágy”. A folyamatos neurológiai, konduktori utánkövetés mellett mi szerencsések vagyunk, mert nem kellett megküzdenünk akadályokkal.
Doktornő: Ez nagyon nagy dolog. A koraszülöttek nagy küzdők, másként nem tudnának életben maradni. S ennek megvannak a jó és az árnyoldalai is a későbbiekben. Az akaratuk igen markáns, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy anno ez segítette őket a túlélésükhöz. A Honvédkórházban nagyon jól működik az utógondozás, s ez elengedhetetlen a korababák megfelelő fejlődéséhez. Én ma is gyakran fordulok a régi kollégáimhoz, barátaimhoz, ha valakinek az ő segítségükre van szüksége a családi, baráti vagy a kórházi ismeretségi körömből.
PMOM: Ön mit üzenne a világ összes korababájának volt korababájának, akik már esetleg iskolások, felnőttek? Lenne egy mondata, amire mindenképp megtanítaná az összes gyermeket?
Doktornő: Igen. Ők a Főnökök, s megszolgálták, hogy alázattal segítsük őket a saját útjukon, legyen az egy profi vitorlázó, egy remek versmondó, vagy testi- lelki nehézségekkel küzdő volt koraszülött. – Bár nekem szerencsém volt, én alig találkoztam komoly sérülést teherként hordozó koraszülöttel. S nagyon becsültem őket és a szüleiket, miközben végtelenül fájt, fáj értük a szívem. Ennek nyilván oka az is, amit vállalok, hogy számomra fontos volt, hogy ha egy Baba menni szeretne, mert úgy érzi, túl nagy teher lenne számára az élet, akkor őt engedjük el. Ne küldjük, de ne is tartsuk vissza erőszakkal. Méltón tudjon búcsúzni. Ennek a helyi protokoll hátterét én dolgoztam ki a Honvédkórházban, s tudom, hogy azóta is jól működik. Nekünk orvosoknak ezt fel kell vállalnunk, erre esküdtünk fel, még ha a jog egyelőre nem is áll mögöttünk. Talán majd egyszer… Anno, az egyetemi éveim alatt írtam egy dolgozatot a gyermekek haláltudatáról, halálközeli élményéről. Akkor ismertem meg Polcz Alaine-t, aki sokat segített nekem. Az ő útmutatása azóta is fontos része az életemnek.
A koraszülöttek nem tudják szavakkal megfogalmazni, de számos gesztussal tudják a tudtunkra adni, hogy nekik mi lenne jó. Csak értőn kell figyelnünk, s alázattal szolgálnunk őket orvosként, nővérként, akár leendő egészséges babát, akár búcsúzó kis koraszülöttet kísérünk. Értőn, szeretettel, alázattal. Ismét csak ZUBO-t idézve: „A Baba a Főnök.”
S hogy mit szeretnék még elérni? Nehéz lesz, de szeretném, ha minden szülészeten méltón fogadnák a nagyvetélések és halvaszülések alkalmával megszülető Babákat, megteremtve a méltó búcsú lehetőségét a szüleik számára. Ezen dolgozunk az MPPPOT csapatával.
Nagyon köszönöm az interjút!
Orsi
