Smink és ami mögötte van – Fotózásunk

2023.06.30 | Szépség

Ezt a rovatot kezdhettem volna magammal is hogy bevezessem mi a célom, de nehéz nekiállni. Szerintem, mindenkinek ez a legnagyobb „meló”, kitárulkozni és átadni. Hogy mégis mi vitt rá? Most volt a tízéves házassági és a tizenötéves fordulós fotózásunk.

Nosztalgiázás közben rengeteg régi kép került a kezembe, amin szépen látni az idő múlását, de ez így drasztikus 😊 inkább azt írom, hogy a nőiesedést és a változást! (minden téren)😊

Kezdjük az elején, nyilván 15 éve eszembe sem jutott olyan, hogy elereszkedett bőr, vagy lógó mozgószemhéj. Nagyon szerettem a szemem hangsúlyozni, feketén és körbe satírozva. Ott abban a percben nőiesnek éreztem magam, de így visszanézve a képen…Nem, ez még messze nem a „csúcs”. A tekintetem, fiatal és bohó. Igen a hajam az első képen sötét, na ez csak egy fél évig tartott, amikor egy prof. azt mondta, hogy szőkék nem lehetnek mérnökök… bepipultam rá, és vizsgán így jelentem meg, de nagyon hamar „vissza szőkültem”. Maradjunk abban, hogy mindenkinek meg van a maga árnyalata! 😊

Az esküvői fotózásunkat nagyon éltem!

Két különböző stílusú ruhám volt, és hátam mögött már még több megélt nehéz és csodás pillanat. Ebben az időszakban nagyon szerettem a barnítót, a szemem vonalát felül erősen kiemeltem. A vonalaim talán még itt sem változtak különösebben, de valljuk be hogy 30 év alatt voltam.

Elérkeztünk a jelenhez!

Készülődés nálam, beleértve a frizura és sminket, körülbelül fél óra, ha közben kávét iszok akkor is talán 40 perc. Szóval nem állok a tükör előtt naphosszat és nem nézegetem a ráncaim, vagy a plusz kilóim, épp ezért jártam úgy, hogy az utóbbi időkben készült képeknél meglepődtem. Nem viccelek! Mintha a fejemben élő 45 kg sima bőrű lányt/nőt „elnyelte” volna az idő és súly…Barátnőmnek döbbenten meséltem már többszőr ezt a fura érzést…aztán egy gyönyörű kis tónál Niki kamerájába néztünk és megörökítettük a mostani valónkat. Szeretem a végeredményt…igen a bőröm megereszkedett, jó pár kiló feljött, írjuk le: tokám is van…de vagyok és egybe vagyok, és azt hiszem talán a legnőiesebb is.

Ma már óvatosan bánok a szemfestéssel, sőt inkább világosabb színeket használok. A tekintetemet így megnyitom, az apró ráncaim pedig viselem 😊 Az arccsont kiemelése szerintem a legjobb volt, amit sminkesek kitalálhattak, én nagyon imádom. Van, hogy feldobok egy pink rúzst, ettől olyan kis üde és vidám lesz az egész arcom. 

Hogy mi volt a történet az Én sminkem mögött?

Itt a felismerés.

Elfogadás? Inkább úgy fogalmaznék, hogy mindenből próbáljuk kihozni a legtöbbet a magammódján.

Üzenetem: Menjetek el egy fotózásra! Tervezd meg hogy szeretnél kinézni, mit szeretnél látni, és lásd!

Ölellek Orsi!

Esküvői fotókat készítette: Kertész Kornél

Évfordulós fotókat készítette: Beluscsák – Áfra Niki

Miért is jó a kollagén a bőrödnek?

Szinte biztos vagyok benne, hogy sok Nő első...

Ötperces smink

„A jó smink titka” – Ahány sminkes szakember,...

Otthoni bőrápolás kialakítása

A címünk otthoni bőrápolás, de mindenekelőtt...

Cikkek

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Írd meg nekünk mely témák érdekelnek, miről olvasnál szívesen!
Share This