A másokkal való törődés, a vágy, hogy embereken segítsek, kora gyermekkorom óta munkálkodik bennem. Iskolában már konkretizálódott, hogy nővér vagy gyermekorvos szeretnék lenni, de felmerült a védőnői szakirány is. Viszont az élet a legnagyobb forgatókönyvíró és Ő úgy rendezte, hogy csecsemő- és gyermekápoló legyek. A gyakorlatok alatt bebizonyosodott, hogy a szülészet, újszülöttek és koraszülöttek világa az enyém. Ebben érzem a mai napig teljesnek magam. Számomra gyermekápolónak lenni egy hivatás, amely rengeteget ad és fokozatosan szeretek benne megújulni. Újabb és újabb céljaim vannak, és ha elértem az egyiket, akkor már adja is magát a következő, ezzel is biztosítva a folyamatos megújulást.
Az évek során megtapasztaltam, hogy ami elméletben jó lehet, az gyakorlatban nem biztos és a személyre szabott gondoskodás mindig a legjobb választás. Ahogy ugyanaz a kabát sem jó mindenkinek, úgy a kialakított protokollokkal kapcsolatban is rugalmasan kell gondolkodni. Megtalálni, ráérezni arra a kulcsra, amely segítség azoknak, akikkel kapcsolatba kerülök.
Így hát elkezdtem ebben a szellemben dolgozni. De egyedül kevés voltam, ezért mindig hálás maradok annak a maroknyi csapatnak, akik megértették szakmai másságom és lehetőséget biztosítottak, hogy segíthessek másként. Ezen tapasztalásokat pedig viszem tovább
A kórházban rengeteg bizonytalan, kétségbeesett anyukával találkoztam, akiktől gyakran hallottam a következő kérdéseket: „Nővérke, ezt nekem miért nem mondta senki?” Vagy: „Ha én ezt tudtam volna, biztosan másképp csinálom.”
Ez arra sarkalt, hogy már nem csak a kórházban szerettem volna segíteni, hanem a szülést megelőző időszakban is, hogy magabiztosabb és felkészültebb édesanyák érkezzenek a kórházba. De még mindig valami hiányzott.
Rövidesen magam is édesanya lettem, jobban átláttam a „másik oldalt” és bőrömön éreztem azokat a nehézségeket, amivel minden édesanya küzd. A hiányérzet pedig elmúlt, hiszen világossá vált, hogy ez volt az a tapasztalás, ami szükséges volt egy következő szintre kerüléshez. Szakemberből laikus édesanyává kellett válni és ez nagyon nehezen ment. Amikor ülepedtek a dolgok realizálódott, hogy merre menjek, és milyen eszköztárral segíthetek a friss édesanyáknak.
Harmadszori próbálkozásra megszületett a Dana Stúdió és Szülőklub, ahol felkészítéseket tartok a mai napig várandós párok részére. És igyekszem a tanfolyam után is fogni azoknak a kezét, akik erre igényt tartanak.
Egy időre elköszöntem a kórházi közegtől, de nem örökre. Most szükségem van töltődésre, hogy ne veszítsem el azt a gyermekápolót, aki bennem él. Amíg ez zajlik, tanulok, hogy egyre jobb nővérré válhassak. Természetesen nem engedtem el a szívügyeimet sem, csak most nem intézményi keretek között próbálok segíteni, hanem a való életben. Ezért megálmodtam egy kampányt, ami azokat az édesanyákat szeretné felkarolni, akik az” átlagtól eltérőek”, akik nem tudják, vagy nem merik elmondani azt, ami bennük zajlik. Ilyen lehet egy koraszülő, perinatális gyászt átélő, siket édesanya, de olyan is, aki a társadalmi elvárások miatt traumatizálódott.
Mindeközben megtapasztalhattam, hogy én sem vagyok egyedül. Remek szakmai csapat áll a hátam mögött, akik első szóra csatlakoztak és tudásuk legjavával segítik azt, hogy akik ellátogatnak az eseményre, hazavihessenek egy szeletet a legújabb információkból. Kimondhatatlanul hálás vagyok Nekik mindezért. Ahogyan azoknak a támogatóknak is, akik a kampány üzenetét megértve csatlakoztak. Minden támogatásért nagyon hálás vagyok és köszönöm! <3
S, mindeközben várom a visszatérést.
