2017-ben az irodából mentem szülni
2017-ben az irodából mentem szülni (illetve előtte még elintéztem néhány dolgot a fővárosban…), és lényegében a Lányom, később Lányaim mellett egyedül sem álltam meg egy percre sem a munkával, inkább csak lelassultam és csökkentettem mennyiséget.
Néha eszembe jut, hogy milyen jó lehet teljesen leállni és csak a Gyerekeknek élni
Ezek a gondolatok csak addig tartanak, amíg a káoszból újra rend nem lesz. Valójában nagyon szeretem ezt a sok mindent párhuzamosan, nagyon büszke is vagyok magamra, és hiányzik is, ha éppen egy ideig kiesik a munka. Ja… és két Lányomat egyedül nevelem.
Szóval 3 és fél éve az irodából érkeztem a szülőszobára, és a vajúdóban még leveleztem a grafikussal, éppen a karácsonyi üdvözletet terveztük a partnereknek. Irodavezető voltam egy cégnél, ahol már a feladataim ezen a pozíción réges-régen túlmutattak. És pár hónappal a „távozásom” előtt tulajdonos is lettem. Olyan szerencsés helyzetben voltam és vagyok azóta is, hogy a távmunka már jóval a covid előtt sem jelentett nálunk problémát, otthonról folyamatosan dolgozhattam, nagy ritkán be is ugrottam pár órára. Aztán ahogy a nagyobb Lányom nőtt, egyre többet tudtam vállalni, és vele együtt jártunk be az irodába, mikor Ő fél éves lett, és ekkor már vidékre is költöztünk, Budapesttől 30 km-re.
Egy irodában a 15 hónaposommal
Aztán mikor 15 hónapos lett, egy olyan (nehéz) helyzet adódott a cégnél, ami napi szintű jelenlétet igényelt részemről. Gondolkodtam bébiszitteren meg bölcsin is, de valahogy nem bírtam volna még akkor Őt másra bízni, és éppen terhes is lettem, ami még inkább abban erősített, hogy együtt kell töltenünk a lehető legtöbb időt, hiszen nemsokára majd osztoznia kell rajtam valaki mással.
Szóval terhesen, a másfél éves Lányommal nagyjából egy fél évet lenyomtunk együtt az irodában. Szuper kollégákkal, akik mindig megértettek és segítettek. Talán 2 vagy 3 hét telt úgy, hogy Anyukám eljött hozzánk, és nap közben vigyázott a Lánykámra.
Nem mindenki értett azzal egyet, hogy jó ez így mindkettőnknek, és néha én is soknak éreztem (akkor jöttek a pihenőnapok vagy hét), de annyira nagyon sokat adott ez mindkettőnknek, hogy egyáltalán nem bánom. Sőt, örülök, hogy így alakítottuk ki az életünket.
Testvér érkezik, apuka megy, egyedül folytatjuk
Aztán elérkezett 2019 novembere, amikor is megérkezett közénk a második Kislányom. Egy olyan héten, mikor minden nap találkozóm volt, bár ilyenkor már nálam ejtettük meg ezeket. A kórházba menet, hajnalban mondtam le az aznapi megbeszélt időpontot, és szülés után pár órával már telefonáltam is, hogy gyorsan egyeztessünk meg lezárjunk néhány dolgot.
A nagyobb Lányom 2 éves és a kisebb 4 hónapos korától pedig egyedül vagyok, az apukájuk ekkor költözött el tőlünk. Az első nagy sokk után jött egy pihenős időszak, és nagyjából egy év úgy telt el, hogy a munkára nagyon kevés energiát fordítottam.
Most, hogy hamvaimból kezdek feléledni, és közelítünk a kisebb Lánykám második szülinapjához, kezdem érezni, hogy valamit tennem kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy stabil hátterem. Nem kell munkát keresni, nem kell az új helyen a nulláról indulni… de egyre inkább azt érzem, hogy nem szeretném, ha Lányoktól nagyon sok időt kellene külön töltenem.
Így most egyre inkább valami olyanon gondolkodom, ahol együtt is lehetünk. Ami sokat ad Nekik is, tanulhatnak, tapasztalhatnak, és e legfontosabb, hogy ezt élvezzék és szeressék is.
Erről sokat még nem mondanék. Valami babona-féle lehet ez bennem, de úgy érzem, hogy amíg nem biztos, addig nem szívesen osztanám meg a terveket. De ígérem, hogy beszámolok róla! Már ha lesz miről… 😊 😊 😊
Borítóképet készítette: RR Pictures Raffai Róbert, Honlapját itt érheted el: www.rrpictures.hu
A történet első részét itt olvashatjátok.
Szerző: Egyedülanya
