Milyen egy konzultáció egy lakberendezőnél?

2021.07.15 | Napi gondolat

Vannak különböző szakmák/szakterületek, amik lehet, hogy anyáink korában még nem voltak megnevezve, de már akkor léteztek, és segítették őket. Mire gondolok? Esküvőszervező, lakberendező, ruhatervező, színtanácsadó. Mit csinálunk például mai napig, ha vettünk egy lakást és épp berendezzük, vagy valamit újítunk? Hívjuk telefonon a legjobb barátnőnk, vagy anyunkat és várjuk a visszajelzést, hogy az elképzelésünk, tervünk a tökéletes, a legjobb szekrényeket néztük ki, a legjobb színekkel.

Nagyon kíváncsi ember vagyok, és igaz ismerem Enikőt, de minap beültem a kis stúdiójába, mint ügyfél

Bevallom, a lakásunk berendezésénél, teljesen világos ötleteim voltak, azokat meg is valósítottam és mégis bennem maradtak kérdések, hogy például egy szakember, ezt hogy látja. Beszélgetéssel kezdtük, és egyből egy nagyon fontos dolognál meg is állítottam Enikőt, mert úgy kezdte, hogy ami a legfontosabb számára, hogy hallgat, felméri az igényeidet, hogy mit szeretsz, mit utálsz, mi áll hozzád közel.  Mi a legfontosabb számára? Legyen kölcsönös szimpátia, ami alapján kialakul a BIZALOM, ez azt jelenti, hogy a szaktudásában és hogy a legjobbat szeretné számodra, teljes mértékben megbízol. Többszőr utalt rá Enikő, hogy ügyfelei már fejben tervekkel jönnek, és várják a visszaigazolást, DE ez nem biztos, hogy a legjobb terv.  Ahogy egyre mélyebben beleástuk magunk a témába, rájöttem, hogy Én most Enikőt a legjobb barátnőmnek tekinteném, akivel őszintén beszélek és bármikor hívhatom a munka során, ő meghallgat.

Beszéljünk konkrétumokról: a konzultáció

  • Általában 2 óra egy tanácsadás
  • Lehetőség van kiszállásra és a helyszínen találkozni
  • Vagy a stúdióban. Személyes konzultáció irodánkban; 40.000.- (+áfa) 2 óra intervallumban, igény szerint hozott alaprajz és fényképek alapján átbeszéljük, hogyan lehet a kérdéses teret tökéletesíteni. Forrás: HED Lakberendezési tervezés
  • Ezek után készül egy koncepció terv, és ha jóváhagytad elkezdődik a „közös munka”

Megbeszélésünk során Marci szobáját néztük át, hogy milyen lehetőségeket rejt a szakember szemével. Itt jött egy aljajj tőlem 😊, mert ahogy néztem a kidolgozott tervet…hát sokmindenre nem figyeltem, csak a praktikusságot helyeztem előtérbe. ☹ Ha pedig a 40.000 Ft-os konzultációt nézem a többszázezres berendezéshez képest, amin el is gondolkoztam, hogy kuka…hát akkor összehasonlíthatatlan a „veszteség”. Értsd jól! Amikor praktikusságot írtam, mire gondolok? Mindenhol rámentem a nagy dobozokra, amikbe csak beledobáljuk a játékokat és rend van. Minden szekrénybe eltéve.

Most pedig akkor nézzük Enikő terveit

Figyelembe vette, hogy Marci szereti a kék színt, illetve szeret rajzolni. Így kialakított egy rajzoló sarkot, rajzolható falmatricával. A szekrényt tolóajtósra tervezte, hogy ne ütközzön a bejárati ajtóval. Figyelt, hogy legyenek polcok, és az aktuális kedvenceket kipakolhassa és játsszon velük.

„A 3D-s tervek segítenek elképzelni a bútorok elhelyezését és átlátni a bútorok méreteit. Az elkészült hangulati lapon jól érzékelhető, milyen lesz Marci szobája, láthatjuk a kiválasztott bútorok és dekor elemek hogyan passzolnak egymáshoz. A betervezett elemekről listát kapnak Marci szülei segítve a vásárlást. Az alaprajz és a terméklistával a kezükben gyerekjáték lesz Marci szobáját az áhított szobává alakítani. Ne felejtsük el, ha elakadtunk merjünk segítséget kérni. Így lesz élmény szülőnek és gyereknek is az új szoba kialakítása.”

Hárosi Enikő – Hed Design Studio weboldala

Hed Design Studio Facebook oldala

Koraszülöttek világnapja november 17.

Mint "volt koraszülött baba" anyukája, már 5....

Pink október

 Örülök, hogy egyre több platformon...

Lombik különösebb testi gondok nélkül

Egyik nap ahogy tettem vettem otthon, ment a...

Kezdjük az iskolát! Kezdjük az iskolát?

Napjainkat sőt heteinket egy elég komoly dolog...

A koraszülöttek világnapja utáni napok…

November 17-ét rengeteg készülődés, érdekes...

November 17. koraszülöttek napja

Azt gondolom, hogy akit nem érint a koraszülés,...

Jóga Világnapja alkalmából Mama Manisha gondolatai

Ma van a Jóga világnapja (06.21), a jóga éppen...

Ünnepelni kell, ünnepelni jó

2021.02.04. a PMOm első posztja a facebookon,...

EgyedülAnya nyaral

Igen, nyaraltunk! Nem, nem a klasszikus...

Bevált tippek, ha gyerekkel utaztok

Sokan azt gondolják gyerekekkel utazni maga a...

Mi az, amit semmiképpen ne hagyjuk otthon az utazásunk során!

Evelin hosszú évek tapasztalatával rendelkezik,...

Ijesztően éles emlékek (Szülésem története II.)

Ijesztően éles emlékek, szagok jöttek elő a...

Szülésem története

Minden édesanyának van egy szüléstörténete,...

A széppel megajándékozok mást, és magamat is!

Elkészültek a PMOm kívánság zsineges...

Cikkek

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Írd meg nekünk mely témák érdekelnek, miről olvasnál szívesen!
Share This