Napjainkat sőt heteinket egy elég komoly dolog kötötte le…menjen a gyermek iskolába vagy ne!? Iskolaérett vagy nem!?
Még novemberben elmentünk egy iskolai nyílt délutánra, teljesen nyitott szívvel és pozitívan, amiből estére már majdnem, hogy pánikrohamba törtem ki. Kisfiam rettentő cuki volt, ment a kis csoportokkal, amikbe rakták őket. Körbejárták az iskolát, feladatokat csináltak, élvezte. Szülőket külön terembe terelték, akik a rövid tájékoztatás után kérdéseikkel bombázták a kiégett, karikás szemű, mélyen negatív pedagógust. Magamban végig mondtam, hogy megértem a hölgyet… az épület omladozik, nincs karbantartva, régi rossz székek, asztalok, érthetetlen szabályok tömkelege, és tanárok hiánya. Aztán ahogy telt az idő a kérdésekre adott válaszok is egyre bizonytalanabbak voltak, még nem tudják kik lesznek az osztályfőnökök, milyen osztályok indulnak…Mondtam a férjemnek, hogy kimegyek egy perce…de inkább szaladtam…kerestem a kisfiam, hogy „megkukkoljam”, biztonságban van-e?! Valahogy arcon csapott egy valóság. Csinálta hősiesen a feladatot. A csoportjában lévő kisgyerekek egy fejjel nagyobbak voltak, és látszott, hogy idősebbek is. Elkezdtem nagyon rosszul érezni magam belül, és rettentő kicsinek kezdtem látni a gyermekem. Ő még kisfiú. Van, hogy ha nem sikerül elsőre valami, sír. Ha konfliktusba kerül a társával, nem biztos, hogy megtudja oldani egyedül, kell a felnőtt segítség. Végig futott az agyamon egy percben a hallottak alapján, hogy úszás órára a Takarító néni kíséri őket a tanárhiány miatt…vajon lesz-e olyan okos a kisfiam, hogy figyel, magára vagy akár a társára is, és nem a Takarító néni személye ijeszt meg, bele van ő is kényszerítve ebbe a helyzetbe, csak nyilván ez nem az Ő feladata. Egyszerűen el is felejtettem ebben a pillanatban, hogy számokkal, betűkkel vagy versekkel, eredményekkel kell megküzdeni egy iskolát kezdett gyereknek. SOKKOT kaptam, és tudtam, hogy így már Én sem leszek erős támasz. Érnünk kell, szó szerint, mindegyikőnknek ehhez a világhoz! ☹ Igen, ez csak egy intézmény volt, amit láttunk, de szomorú.
Rengetegen kérelmezik az oviban maradást
Amit most már értek, és még bele sem mentünk, ha olyan gyermek kezdi esetleg az iskolát, akinek problémája van például a beilleszkedéssel, vagy tanulási nehézségei vannak. Az óvoda zárt, szerető rendszeréből óriási váltás az iskola. Így viszont az első osztályokban az átlagéletkor a 7 év. Szóval lehet átgondolnám a rendszert. Mennyire jó például, egy nulladikkal kezdeni…se nem ovi, se nem suli, de a szabályok, a 45 perces egyhelyben ülések megtanulására nagyon jó!
Visszatérve…mélyen érintett, és kezdtem mást látni. Vagy belelátni a mélybe? … még egy interaktív előadásra is elmentem, aminek a címe is az volt, hogy „érett-e a gyermekem az iskola kezdésre”. Itt láttam, megannyi szülőt pont ugyanilyen kérdésekkel küzdeni, mint Én.
Felkerestem több személyt, Anyát, Pedagógust, Konduktort és arra kértem őket válaszoljanak a kérdéseimre:
Judit, vállalkozó nő, és két gyermek anyukája:
Szerinted egy 6 éves érett az iskolára?
Szerintem ez gyerekenként változó. Kisfiamnál – aki most első osztályos, nagyon nehéz volt a döntés – bizonytalan volt a ceruzafogásban, beszédhibája volt és koncentrálni is nehezen tudott egy dologra sokáig, ráadásul még mi magunk se tudtuk, hogy mi vár rá az iskolában- mennyire fogják túlterhelni őket. A hugicánál pedig azt érzem, még csak novemberben lesz 6. – de ha azt mondják mehet suliba, biztos, hogy engedem. Verseket imádja, a ceruzával meg nagyon szépeket rajzol – érettebb korához képest is, vele kapcsolatban nem leszek bizonytalan a döntésben. Ha a fejlesztő pedagógus úgy ítéli mehet, én biztos engedem. Szerintem nem a kortól függ, hogy valaki érett-e az iskolára, hanem annyi minden más számít: fizikai érettség, térérzékelés, ceruzafogás, beszédkészség. Nem érdemes erőltetni a sulit, ha ezekben a gyermek még bizonytalan – nem lesz sikerélménye, az pedig nagyon fontos, mert ezen is múlik, hogy fogja-e szeretni a sulit vagy sem.
Hogy készülsz, készültél fejben, mint szülő az iskolai időszakra?
Én nagyon nem készültem erre – az utolsó nyári szünetet teljesen kiélveztük – semmilyen tanulással nem stresszeltem a gyereket.
Szabina, pedagógus és két kislány anyukája:
Szerinted egy 6 éves érett az iskolára?
Nem attól lesz a gyerek iskolaérett, hogy betölti a 6. életévét. Ez sok mindentől függ.
Hogy készülsz, mint szülő az iskolai időszakra?
Át kell az agyamat nekem is állítani arra, hogy most már nem csak játék és mese lesz minden hétköznapunk. Kell majd tanulni, dolgozatokra készülni…ez a szülőknek is meló, nem csak a gyereknek.
Most, mint pedagógust kérdezlek, hogy van valami módszer, amivel a szülő-gyermek zökkenőmentesen tudja venni az akadályokat, és boldogan kezdi az iskolát? Hogyan készítsem fel a gyermekem a kezdésre?
FONTOS hogy csak pozitívan beszéljünk gyerekeinknek az iskoláról ( még akkor is ha nekünk régről sok negatív élményünk van…… ne vegyük el a kedvét) meséljünk neki szép emlékezetes dolgokat a saját iskolai évünkről. Úgy segítsük gyerekeinket az első tanítási napokra, hogy ő ezt, egy csodának élje meg J neki, mint óvodásnak belépni az iskolába egy varázslat. Ne vegyük el tőle ezt az élményt.
NE hagyjuk az utolsó napokra az iskolai dolgok bevásárlását. Legyen ez egy közös program. Készítsük fel a gyerekszobát is „iskolás szobára” íróasztal stb…… NE kapkodva, ne mérgelődve …….
Nem tudok elmenni amellett a kérdés mellett, hogy mit érzel, mit látsz, milyen a pedagógus lét?
Mint 10 éve tanító ( mai oktatási rendszerbe már öregnek számítok….. 😀 )… Bentről az élmezőnyből látni ezt az egész pedagógus mizériát is rémisztő…. Hát még kívülről úgy, hogy szinte semmit nem tud az ember az egészről. A sztrájk ami ugye alapjog bármely munkahelyen, a Pedagógusokra hoztak egy külön törvényt. Sajnos testközelből élem, hallom, hogy kirúgnak embereket, azért mert sztrájkol…… Hallottunk olyanról pl vasutast akit azért küldtek el a munkahelyéről mert sztrájkolt?!…. És elhiszem h a mostani szülők tiszta káoszt látnak az oktatásba, mert akik benne vannak is ezt élik meg. Nem tud egy iskola már jóval előre elsős tanítót bemutatni……. Hát persze….. De nem a vezetőség hibája, hanem mert nem tudják, hogy az adott személy következő hónapba esetleg még taníthat-e, vagy kirúgják, vagy nem várja meg és magától felmond! Fiatalok nem jönnek tanítani, mert nem tudnak ebből megélni….. Hiába szívügyük lenne a tanítás…… Vannak a nyugdíj előtt álló türelmetlen idős tanító nénik/bácsik, akik teljesen más generációhoz vannak szokva, mert amikor ők kezdték a szakmát nem volt ennyi figyelemzavaros, problémás gyerek. Nem tudják, hogy kezelni ezeket a helyzeteket, meg már bele is vannak fáradva és nem is akarják, hogy kezelni. Tehát én, ahogy a mai oktatást látom, sajnos siralmas….. És a legnagyobb baj, hogy sehol se mondanak semmi pozitív dolgot róla. Folyamatos a pedagógusok lejáratása, földbe taposása. Én már csak abba bízok, hogy lesz iskola mire a kisebbik lányom annyi idős lesz…. És lesz, aki őt is tanítsa!
Szakértő válaszol: Bajnok Ildikó konduktor.
Én teljesen elfogult vagyok Ildikóval kapcsolatban, mert bizony láttam csodákat művelni gyermekekkel, akik folyamatos fejlesztésre szorultak. Nem biztos, hogy sokan tudjátok, hogy a konduktor mit jelent mit is csinál. Egyénre szabva vagy csoportosan, idegrendszeri mozgássérült gyermekek korai komplex fejlesztését dolgozza ki és végzi.
Ildikónak elküldtem a cikk azon részét, amit Én írtam és tapasztaltam, és kértem a véleményét a témában:
„Nagyon jó a cikk! Amit én erről gondolok, az pont, amit Te is írtál: nagy váltás, és a nulladik kéne mindenhova! Van is olyan koránk, aki alig volt 60 deka születésekor, ugyanezt a dilemmát végül a nulladik, előkészítő osztály oldotta meg. Ő büszke volt, hogy iskolás, és elsősként már meg is állta a helyét, mert szép fokozatosan hozzáedződött az elvárásokhoz. Én azt szoktam javasolni, hogy akivel lehet, várjunk még egy évet, hadd maradjon még kicsit gyerek…utána bekerül a mókuskerékbe, ami már nem az az iskola, ami nekünk volt, hanem egy sokkal többet elváró, terhelőbb rendszer. Szerintem azok a felnőttek sikeresebbek, akiknek gyerekként a fölösleges kudarcokat, frusztrációkat nem kellett megélniük, mert persze, hogy kellenek azok is, de nem egy túl korai irreális elvárások miatt. Szóval szerintem, akinél felmerül, hogy még sok lenne számára egy átlagos első osztály, az maradjon még, „érjen”. Persze, az óvoda is igyekszik őket nagycsoportban előkészíteni, de ezt ki is egészíthetik a szülők némileg reális, de már kicsit konzekvensebb elvárásokkal, feladatokkal. A másik fontos, hogy ne válasszunk a gyermek képességeit túlzottan meghaladó iskolát akkor sem, ha az jobban hangzik, mert nem az lesz, hogy majd a többiek felhúzzák, hanem hogy rosszul fogja magát érezni, frusztrálódni fog, járhat majd külön tanárhoz, ami szintén frusztráló és még erősíti is benne a „gyengébb vagyok” érzést. Értsd jól!”
KONKLÚZIÓ:
Rengeteget változott a „szülői lét” is az évek alatt amellett, hogy meleg otthont, szeretetet biztosítasz, még szó szerint ezer „elvárás” ül a nyakadon. Még ha most fennhangon kijelented, hogy téged nem érdekelnek az emberek, és az sem érdekel, hogy mit gondolnak rólad, akkor nézz magadba. Mint szülő, amit tudsz meg akarsz adni, tudást, fejlődést, ne a Te gyereked maradjon le. Őrült tempót diktál a világ…vagy mi keveredünk bele ezekbe? Mint Anya, tartsd rendbe a lakást, főzz, legyél szép, és okos, figyelj az időpontokra-mikor kinek mi- állj helyt a munkába….ha épp karikás a szemed, már szólnak hajajj valami nagy baj lehet…valami plusz órára nem jár a gyerkőc, mert úgy gondolod, hogy neki ez sok vagy nem érdekelné, ajajj milyen anya az ilyen hogy nem viszi különórára…és sorolhatnám…
Ha most visszamegyünk 20 évet…hallottál valaha olyant, hogy arról beszélgetnek, hogy ki a rossz anya vagy jó? Olvastál valaha ilyen cikket? Meg sem fordult a fejekben. Mindenki a „maga határain belül” mindent megtett.
A mai szülőkön óriási teher van, amit nem szeretne, hogy a gyermeke cipeljen, tehát százszor átrágunk mindent, és tervezünk. (már amennyire manapság lehet)
Azt gondolom, mindenki ismeri a saját gyermekét, a képességeit, és bizony hidd el, ha döntés előtt fogsz állni, jól fogsz dönteni!
Szeretettel, Orsi
