Szülésem története

2021.05.31 | Napi gondolat

Minden édesanyának van egy szüléstörténete, kinek gyönyörű rózsaszín felhő, kinek inkább a „magába zárt emlék”. Azt is észrevettem már, beszélgetések során, hogy ha szóba is jön, hogy ki hogy szült, hogy élte meg, azt mindenki pár mondatban lezavarja és kész. Igen, mert ez a belsőd! A legbelsődben van, hogy hogy élted meg, mit éltél át a szülés során, és az is lehet, hogy olyat gondolsz, amit nem biztos, hogy megosztanál mással. Ezzel szerintem nincs gond, csak magadban rakd helyre az emléket.

Lassan már négy éve, egy-egy kép újra előjön

Ilyenkor a gondolataim elkezdenek össze-vissza cikázni, főleg a kisfiam születésnapja közeledtével. Ezért úgy döntöttem, hogy most kinyitom a fiókot, benne a kis dobozkát, kiírom a történetem/történetünk és ezzel majd végleg bezárom és elteszem mélyre!

A gyermek születését mindenki várja. A család több tagját érinti, és igaz a „Te szülésed”, biztos, hogy mindenkinek ehhez a történethez is lenne emléke, viszont most az Én történetem, Én mesélem el, az Én belsőmmel.

Pünkösd vasárnap reggel…

Húgom és kiskeresztlányom hívtak videótelefonon, hogy beszéljünk pár szót, amikor is egy hatalmas rúgást éreztem. Bevallom, nem gondoltam semmi másra, csak hogy az amúgyis mozgékony kisfiam helyezkedik. Szuper terhességem volt, nem hánytam, nem voltam rosszul. Gyönyörű volt a bőröm a hajam, megmondom őszintén, hogy szépnek láttam magam, mint aki kisimult, mivel azért előtte egy kemény pár éves hormon injekciós, orvoshoz járós korszakot tudhattam magam mögött. A szebbnél-szebb megjegyzésekkel, mint például „biztos azért nem akarsz gyereket, hogy megmaradjon az alakod”. Miből is gondolták, hogy nem szeretnénk gyermeket? Mikor nyíltan meséltük élményeinket, bátorítottunk másokat.

A várvavárt találkozás túl hamar jön?!

A videóteló közben, egyszer csak éreztem, mintha valami elkezdett volna csöpögni, ami ugye lehetetlen lenne, gondoltam Én, ugyanis 29. hétben jártunk, ultrahangon a méretek szerint 31, 1700 g körüli súllyal. Egy anyukás csoportban olvastam, hogy van olyan betét, ami elszíneződik, ha magzatvíz csepeg és gond van. Férjem be is szerezte…elszíneződött…Felhívtuk az orvosom és a kórházat, ahol szültem volna, de egyből átirányítottak egy olyan helyre, ahol van koraszülött osztály. Azt a szót, hogy koraszülött, életemben előszőr itt a telefonbeszélgetés során hallottam. Nem volt a környezetemben. Soha senki nem mondta, hogy egy terhesség koraszüléssel is végződhet. Persze, miért is mondták volna, ha nem volt semmi különösebb előzménye.

Pünkösd vasárnap dél, irány a kórház

Végig az úton azt beszéltük a férjemmel, hogy tuti semmi baj, miért lenne?! és hogy vajon hol lehet a kórház bejárata, mert nem jártunk még arra.

Ügyeleten megvizsgáltak és a főorvos, mély határozott hanggal : „innen Ön sehova nem megy, majd talán hónapok múlva egy gyerekkel”. Zokogtam…férjem elzavarták, hogy hozzon hálóinget, étkészletet, wc papírt…nem ismertem a kórházat, senkit. Próbáltam kérdezni, hogy fogadjak itt orvost gyorsan, vagy mi legyen.  Közben, felvittek a szülészetre a vajúdóba, mint ügyeletes beteg és 24 órára ctg-ét és infúziót kötöttek rám, és jöttek egy injekcióval, hogy ez a babámnak kell.

24 óra ezt ki kell bírnom

Tüdőérlelő, amivel 24 órát ki kell húznom. Ránéztem az ágyal szembeni órára, tehát pünkösdhétfő 16:00. Ezt megbeszéltem a babámmal is! Közben megérkezett a férjem, akit újra elzavartak, hogy ez nem étterem, szóval szerezzen valami ételt nekem, mert aznap még nem ettem a nagy ijedségben. Hogy telt az éjszaka? Mellettem lévő vajúdóban sikongatva épp szültek, Én balfelemre fektetve, mert csak így érzékelte bébibogyót a ctg. A pittyegés ritmusában lélegezve, bámultam az órát. De utáltam! Pont az ággyal szembe lógott a falon!

Pünkösd hétfő…

Reggel beengedték a férjem. Vérvételek rendben voltak. Csendes nap volt, csendes ünnepnap. 16:00-kor jött a nővérke még egy injekcióval, ami a következő tüdőérlelő volt. A doktorúr elmondta közben, ha ezzel is kihúzom, nagyon jó esélyekkel indul a babám. Még jóhogy kibírjuk! Férjem kiküldték, mert a mellettem lévő ágyon vajúdtak, és pár perc múlva már hallottam a baba sír. Én még mindig a bal felemen, hol a ctg, hol az óra kattogása volt hangosabb a fejemben.

Kedd reggel…

Beindult az élet! Orvosok jöttek-mentek, elküldtek UH-ra, ahol végre láttam is, hogy mocorog a babám, nem csak hallottam, és mondták, hogy délután a PIC osztályról egy doktornő érkezik hozzám, aki mindent elmagyaráz és válaszol a kérdéseimre. Annyira tudatlannak éreztem magam…PIC osztály? Fogalmam nem volt, hogy ez mit jelent.

Megérkezett a doktornő, el is terelte a figyelmem a 16:00-ról, kaptam tollat, papírt és jegyzeteltem. Muszáj volt, hol a sikongatva szülő nők miatt, hol a rengeteg infó miatt, az agyam totál leállt azt sem tudtam néha, hogy ez most valós megtörténik, vagy más dimenzióban vagyok.  Közben úgy eltelt az idő, hogy nővérváltás volt, ahol már volt ismerős arc… össze is súgtak….”így bírja még az ügyeletes beteg?” …

Szerda reggel…

A 24 órás infúzió, és gondolom a fekvés miatt totál bevizesedtem….elkezdtem köhögni, mintha nem kaptam volna levegőt…valami újabb gépet raktak rám…közben a ctg elhallgatott…már le is nyomtak, oxigén maszk a fejemen, rengeteg orvos, nővér körülöttem. Láttam, hogy mozog a szájuk, de nem értettem semmit. A fülemig egy hang sem jött el, csak a ctg pittyegést vártam, és megjött! Visszaültettek bal oldalamra, és mondta az orvos, hogy a vérvétel rendben. Jól vagyunk! Közben láttam a férjem, hogy beengedték…annyira jó volt látni! Mai napig nem tudom, hogy mit mondtak neki az orvosok, mert ahogy belépett az ajtón, még soha olyan szemmel nem nézett rám, mint akkor. Ijedtség….és félelem.

A babának a legjobb bent

Beszaladt egy nővérke, hogy a PICről ma is jön hozzám a doktornő! Nagyon vártam, hogy újabb infókat szívjak magamba és bíztatott, hogy ügyes vagyok, és babának azért bent van a legjobb helye. A magzatvíz szivárgás nem múlt el, folyamatos volt. Közben kezdtem azt érezni, hogy forr a testem…hatalmas piros foltok lettek rajtam. Újabb vizsgálat… bírja még? kérdés az orvostól. Bal combom kisebesedve, égő piros foltok a testemen, nem aludtam napok óta…viszont a PIC-es doktornő járt a fejemben, hogy a babának jó bent.  Őszintén? Kezdtem, nagyon úgy érezni, hogy ez a test már nem tud vigyázni a babára. Hogy fog helyt állni a császár után? Délutáni telefon beszélgetésünk után, Anyum el is döntötte, hogy csütörtökön felül egy vonatra, és eljön, ha kell valamiben segíteni, akkor itt legyen. Örültem. Így a férjem, nem ment haza egyedül, vigyázott rá is valaki.

Micsoda szerda éjjel volt?

Egyik nővérke meg is jegyezte…na front van…három vajúdóba és a műtőben is szültek….megállás nélkül nyomták a szülészet csengőjét…hol valaki kiabált, hol felsírt egy baba…komolyan kezdtem irigykedni…oh ő már látja a babáját, hogy rendben van, hallja.

Csütörtök reggel…

Kezdtem lelkileg is nagyon fáradni….suttogva kérdeztem meg hogy rendben vannak a leleteim? A főorvosúr volt csütörtök reggel, ő vett fel még vasárnap. Rám nézett, és látta szerintem, hogy elfáradtam testileg és lelkileg is. Az mondta, hogy pici fertőzést mutat a vérvétel, és egyeztet a PIC-es orvossal, de ma Ő 18:00-kor megcsászároz. Tudom! Bírnom kellett volna még-még-még…bevallom, megkönnyebülve éreztem magam. Majd amikor átjött a PIC-es doktornő, a fejem fölött veszekedtek a főorvossal…ha bírja még a babának jobb bent…de már nézz rá nem bírja….majd folytatták a folyosón. Szerintem egy óra is eltelt, mire vissza viharzott a főorvos, ma 18:00 császár. Közben reggel óta, nagy kiabálással vajúdott egy nő…már ezek a hangok fel sem tűntek, velük éltem. Délután hallottam, már kérdezték tőle, hogy tényleg mindenképpen természetesen akar szülni, nagyon nagy a baba, és nem tágul… a nő meg csak kiabált…igen, természetesen szülök! Ahogy ezt elkiabálta, még csúnya módon arra gondoltam, hogy tényleg mindenáron veszélyezteti a babája életét?!

Már kismama voltam, nem ügyeletes beteg

Ekkor már kismama voltam, nem az „ügyeletes beteg”, és a nővérkék készítettek elő. PIC-es doktornő újra átszaladt hozzám, hogy ne ijedjek meg, a koraszülött babák nem biztos, hogy felsírnak, de oda jön majd hozzám a műtőben is elmondja, hogy van a babám. Bejött a vajúdóba még Anyum, meg a férjem egy percre…kértem őket, ha tudnak mindenképp csináljanak nekem egy fotót a gyermekről!

Elérkezett a pillanat?!

Elérkezett a pillanat…tolnak a műtőbe, felültettek a műtőasztalra…matattak a hátamon, a kezemen….majd egy óirási kiabálás : ÁÁÁLLJ! Egy nővérke szalad be, hogy leállt a másik baba szíve. Toljanak ki, hozzák a másik anyukát (aki egésznap ordibált, hogy mindenképpen természetesen szül). Visszavittek a vajúdóba beöltöztetve ☹ Nem viccelek, Anyum és a férjem szinte belilult fejjel szaladtak be, hogy jól vagyok-e, és hogy a váróban majdnem lefordultak a székről, amikor tolták vissza üresen az inkubátort az osztályra. Hálisten, aztán megnyugtatták őket, hogy baj van, de nem velünk, a Mi császárunk csúszik. Már este fél 9, amikor bejött a főorvos, hogy mindenki nagyon kimerült, de csináljuk meg a császárom.

Most már nincs visszaút

Tehát újra a műtő felé, közben megkérdeztem, hogy rendben van a baba és az anyuka aki miatt kitoltak. Csak lesütött szemmel válaszolt a nővér, hogy baj van, de nem adhat több tájékoztatást. Mindenki beszélget, Én pedig figyelek! Olyan mintha rángatnának jobbra- balra, de semmit nem érzek. Közben a Doktorúr, rám néz, : Miért nem engedte be a férjét? Vagy miért nem engedte legalább az ajtóhoz? ….NEM…szó sem lehet róla, hogy így lásson! Végig velem volt/van. Isten mentsen, hogy valaha is így legyek az emlékeibe a zöld jéghideg műtőben. Ha természetesen szültem volna sem engedem be! Kikerekedett szemmel kérdezte, hogy NEM?? Megfosztom az élménytől….már kezdtem volna a mondandómba amikor felkiált a doktorúr, mekkora hajas baba! És SÍRT! Nem tudom leírni az érzést…nincs rá szó! PIC-es doktornő oda lépett pár perc múlva, gyönyörű kisfiú, picit a súlyából fogyott, de teljesen rendben van!

Megszületett a babám

Így született a babám 2017.06.08.-án este 21:00-kor 29+6 napra 46 cm-el és 1490g-al. Négy hetet töltöttünk kórházba, és csak a súlyát kellett gyarapítani. Óirási tempót diktált a kisfiam végig, és persze edzésben tart minket azóta is! 😊

Ahogy ezeket a sorokat írtam, újraéreztem a szagokat, hallottam a hangokat, de most szépen berakom abba a bizonyos kisdobozba, bezárom és elrakom egy fiókba.

https://www.pmomanyukak.hu/ijesztoen-eles-emlekek/A történet folytatását, a PIC-en töltött négy hetet itt találjátok: Ijesztően éles emlékek (Szülésem története II.)

Szerző: Orsi

November 17. koraszülöttek napja

Azt gondolom, hogy akit nem érint a koraszülés,...

Jóga Világnapja alkalmából Mama Manisha gondolatai

Ma van a Jóga világnapja (06.21), a jóga éppen...

Ünnepelni kell, ünnepelni jó

2021.02.04. a PMOm első posztja a facebookon,...

EgyedülAnya nyaral

Igen, nyaraltunk! Nem, nem a klasszikus...

Milyen egy konzultáció egy lakberendezőnél?

Vannak különböző szakmák/szakterületek, amik...

Bevált tippek, ha gyerekkel utaztok

Sokan azt gondolják gyerekekkel utazni maga a...

Mi az, amit semmiképpen ne hagyjuk otthon az utazásunk során!

Evelin hosszú évek tapasztalatával rendelkezik,...

Ijesztően éles emlékek (Szülésem története II.)

Ijesztően éles emlékek, szagok jöttek elő a...

A széppel megajándékozok mást, és magamat is!

Elkészültek a PMOm kívánság zsineges...

Május 15. a kenguruzás világnapja!

Korababák számára a legoptimálisabb módszer a...

PMOm arculata alakulóban

A mai gondolatok...és a bemutatok Nektek egy...

Szerencsesüti

Szerencsesüti és a mai napi útravalóm 🙂 hiszek...

Érdekes reggelem volt

Érdekes reggelem volt. Megkérdeztem Marcit, hogy...

Gyere igyál velem egy kávét!

Gyere,igyál velem egy kávét (Nem kávézol? Akkor...

Cikkek

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Írd meg nekünk mely témák érdekelnek, miről olvasnál szívesen!
Share This