Vizualizációs gyakorlat – Szabó-Fedor Mariann, health coach

2024.06.05 | Kampányok

Tagja vagyok a Melletted a Helyem – Egyesület a koraszülött ellátásért csapatnak, amely szakemberekből áll. De tavaly, több volt kora szülőből álló Veteránok, összegyűltünk az ország minden részéből, hogy online találkozzunk és ötleteljünk, hogy mivel tudjuk segíteni az egyesület munkáját, misszóját.

A tavaszi találkozón volt egy vendégünk, Szabó-Fedor Mariann – Health Coach. Erről az élményről készítettem egy összefoglalót, amit mindenki figyelmébe ajánlok.

„Szabó-Fedor Mariann vagyok, health coach, ex marketing vezető, feleség és egy csodálatos koraszülött kisfiú édesanyja.
15 nagyvállalati környezetben eltöltött év után a gyermekvállalás és azt övező körülmények hozták el a legnagyobb változást az életemben. Mindig is fontos volt az önfejlesztés, az egészségtudatosság, de ekkor tudatosult igazán, hogy nagyon más karrierutat szeretnék. Így lettem health coach. Az a küldetésem, hogy másokat, elsősorban más kisgyerekes anyukákat támogassak egy testileg-lelkileg egészségesebb mindennapok kialakításában.

A health coaching holisztikusan foglalkozik a táplálkozás, testmozgás, mentális egészség és életvitel témakörökkel, ezeket egymástól elválaszthatatlan egységként kezelve. A legfontosabb feladatom, hogy a megfelelő kérdésekkel felszínre hozzuk a leglényegesebb elakadásokat, hátráltató tényezőket és megtaláljuk a változáshoz vezető utat, kis lépésekre bontva, közösen meghatározott cél(ok) mentén.”

A beszélgetés során, részletesebben megismertük Mariann váltását. Koraszülött gyermeke révén, mélyebben belelátott az egészségügy útvesztőibe, a magányba amikor nem kapsz választ a kérdéseidre.

A koraszülés feldolgozásához kért segítséget pszichológustól, hiszen vallja, ha „Az anya jól van, a gyerek is jól van.”

Nagyon sok Anya és Apa küzd „belső harcokkal”, de nem mernek segítséget kérni, már a PIC-en sem. Nem élnek a pszichológusi támogatással, mert rettentő nagy félelem van bennük, hogy akár ezzel hazamenetelüket késleltetik. Én a kórházban kértem, igaz egy alkalom volt, de egy olyan testi-lelki „átkapcsolást” éreztem utána, amire szükségem volt. Jelen voltam a viziteken, a gyermekem gondozásánál, a kenguruzásoknál, de kellett egy 15 perc amikor Én beszélem ki magam, mert az ember a kórházi lét alatt teljesen bezár.

Nagyon sok elgondolkoztató kérdés merült fel a beszélgetésünk során:

A gondolatok – cselekvés szinten is érvényesülnek?

Önfeláldozás – Meddig? Hol van a határ?

ÖNSZERETET, ÖNGONDOSKODÁS!

Majd következett egy élményalapú VIZUALIZÁCIÓS gyakorlat. Hagytam, hogy Mariann hangja, a csukott szemem, ellazult testem átvegye az érzést, a nyugalmat. Egy gyönyörű vízesés után, találkoztam Önmagammal. Azzal az önmagammal, aki a szülés utáni reggelen állt az inkubátor mellett, és benyúlt és előszőr fogta meg a gyermekét. Mosolyogtam, mert akit láttam, ő is mosolygott. Mielőtt újra hallottam Mariann hangját, oda léptem magamhoz, és annyit mondtam, hogy nagyon ügyesek vagytok.  A gyakorlatból „visszatérve”, és a képernyőt nézve, láttam síró arcot, mosolygót. Volt arról számolt be, hogy megölelte magát. Volt, aki csak annyit jegyzett meg, hogy jól van. Én azt érzetem, hogy nyugodt vagyok, és elégedett és jó érzés fogott el a talpamtól a fejem búbjáig.

Végezetül, csak azt mondhatom, hogy a közös munka folytatódik!

Ölelés, Orsi

Anya TEST

Mindig nagyon-nagyon irigykedve nézegetem azokat...

„Szoftveres hiba” vs. tüdőgyulladás

Néhány hete mindig próbáltam nagy levegőt venni,...

A mamilét rejtelmei humorosan lazán

Kezdjük egy könnyedebb témával ezt a bejegyzés...

Cikkek

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

Írd meg nekünk mely témák érdekelnek, miről olvasnál szívesen!
Share This