Gyerekek számára igazán szuper elfoglaltság a papírmasé tojás készítése. Egyszerű és nagyszerű, talán egyedüli hátránya, hogy várni kell egy-két napot hogy jól megszáradjon és díszíthető legyen a tojás.
Amire szükséged van:
- lufi
- WC papír
- víz
- festék a díszítéshez
Én a felfújt lufit egy müzlis tálkába tettem, hogy ne guruljon el. A kisfiam nagyon élvezte, hogy wcpapír darabokat amiket előre gondosan előkészítettünk csak vízbe kellett mártani (szerencsére nem kell hozzá semmilyen ragasztó, abszolút kisgyerek kompatibilis). Ezt követően egyesével szépen a lufira simítottuk és vastagon befedtük a lufi felületét.
Amikor készen lettünk és már sehol nem látszott ki a lufi a Wc papír alól, akkor már csak a száradás volt hátra, erre szánni kell 1-2 napot, nyilván az időjárástül függ. A száradás végén a lufi kis is pukkant, amit az alján lévő pici lyukon szépen kihúztunk, a lufi alakját a papírmasé felvette és egy egészen erős, masszív húsvéti tojásunk lett.
Ezt követően jöhetett a díszítés, én egy nyulat készítettem, a kisfiam pedig a Wc papírból készített tojást festékkel díszítette ki.
A tojásokat ki is lehet vágni és füvet tenni bele, kis csokitojásokat helyezhetünk el benne, igazából csak a képzelet szab határt.
Kellemes húsvéti hangolódást!
Niki