Insta-HŐSnők után szabadon

Most ezt a típusú képet én is elkészítettem. Ott virít egymás mellett a behúzott hasam, meg a kicsit kinyúlt bőröm. Tudom, tudom…. nem olyan vészes. De aki ismer, az tudja, aki pedig nem, annak elmondom: borzasztóan HIÚ vagyok.

Nyáron nem is igazán éreztem magam jól a bőrömben, és ahhoz, hogy ez változzon, nem is kellett sok minden. És igazából nem is a külalak változott, hanem a hozzáállás. Magamhoz. Kicsit több, mint egy hónapja kezdtem el odafigyelni a szokásaimra, és ez nagyon hamar csodákat tett saját külsőm elfogadásában.

Mióta egyedül vagyok, egyébként is sokkal megengedőbb lettem magammal szemben. Nem akarok túlterhelődni, pl. nem kötelezem magam állandó rendrakásra, vagy 2 (3-4) fogásos ebédek főzésére, és elég sok területen kiderült, hogy egyáltalán nem kell túlzásba esnem ahhoz, hogy elégedett legyek – mellette persze tisztában vagyok vele, hogy ezeket a dolgokat lehet jobban, komolyabban és odaadóbban is csinálni.

Mit teszek hogy javuljon a saját testképem?

Ahhoz, hogy a saját testképem javuljon, mindig csak picike újabb célokat tűztem ki. Hetente vagy pár naponta jöttek az újak, és volt egy kis visszaesés is, mikor a Lányaim betegek lettek. Tudom, hogy nagyon sokan a radikális változásokra esküsznek, és abban hisznek, de nekem az nem megy. Képtelen vagyok egyik napról a másikra újra sportolni, teljesen új étrenddel és időbeosztással előállni, és sanyargatni magam. Eddig a következőket sikerült betartanom:

• Nem eszem meg a lányok maradékát.
• Nem eszem pékárut és tésztát.
• Nem eszem édességet.
• Tornázok minden nap (minimum) 20 percet.
• Csökkentettem a napi kávé mennyiséget (napi 5-6 tejeskávé helyett már csak gyümölcsteát iszom)
• Sok sok sok folyadékot iszom.

A tornázás valamikor alvás időben, valamikor hajnalban, valamikor ugráló gyerekek között jön össze. Néha-napján eszem valami édességet, mert arról nagyon nehezen tudok lemondani. Most egyébként a torna visszaesett a betegségek miatt. DE!!! És talán ez a legfontosabb: ha közbejön a betegség, vagy egy kis csalás az evésnél: NEM hagyom, hogy a „most már úgy is mindegy” érzés elkapjon. Mert NEM mindegy, másnap hogyan folytatom: megeszem egy szelet sütit heti egyszer, vagy minden nap sütit zabálok, amikor alkalmam van rá.

Hogy ez így mennyire lesz sikeres? Meglátjuk… Remélem menni fog. Mindenesetre azt nagyon gyorsan sikerült megtanulnom, hogy ha teszek magamért, akkor jobban is szeretem magam.

Szerző: EgyedülAnya

A Anya TEST bejegyzés először PMOm-én jelent meg.

Leírom részletesen a programunkat, hátha valakinek ihletet ad.

Előkészületek

Idén sem az utazási irodák katalógusát böngészve terveztük – szerveztük meg a nyaralást. Igazából az egész úgy kezdődött, hogy júniusban az ovi felé jelezni kellett, hogy mikor vinném a Gyereket. Ott, és akkor úgy döntöttem, hogy nem viszem. Most még GYED-en vagyok, talán ez az utolsó olyan nyarunk, amit teljes „nyugalomban” együtt tölthetünk. Ezek után már „csak” programokat kellett kitalálni.

Gondolom nem lepek meg senkit azzal, hogy egyedülállóként, GYED-en, lájtos home-officeban, a világ végi, omladozó kertesházunkban <3 nem vagyok anyagilag a topon. Sőt! Így ehhez mérten nézelődtünk, milyen lehetőségeink vannak. És a fő szempont az volt, hogy egy másfél és egy három és fél éves kislánykáknak élmény legyen.

Első nyaralás – az „itthon” felfedezése

Ahogy elkezdődött a vakáció, már meg is érkezett hozzánk a Húgom (akivel genetika nem igazán, de őszinte, testvéri szeretet annál inkább összeköt). Ő 14 éves, most ballagott. Az érkezésének napja lázas készülődéssel telt: ünnepséget szerveztünk neki. Ami igazából annyiból állt, hogy vettünk lufikat és sütit, rendet raktunk, takarítottunk, a kertből vágtunk néhány szál virágot, és ajándékokkal együtt, gondosan elhelyeztük az asztalon. Emellé a nagyobb Lányomnak már természetes volt, hogy szép ruhába bújjon.

Itthoni program volt még az is, hogy több szomszéd faluba „elutaztunk”, kipróbáltuk a fagyizókat, körbejártuk a tereket, szép épületeket, pancsoltunk a szökőkútban, és felfedeztünk új játszótereket. Ezeket nem csak ilyen „átrohanok a Pennybe” típusú, spontán elintéznivalóként csaptuk össze, hanem gondosan megterveztük, és így már reggeltől lehetett várakozni.

Elmentünk strandra. Tóra! Nálunk ez is olyan program, ami felér egy ünneppel – egyedül nem igazán merek a Lányokkal elindulni, de így segítséggel végre felavathattuk az úszógumikat.

És a céges – bankos elintéznivalómat is sikerült úgy megoldani, hogy inkább egy kis városnézésnek, és természetesen fagyizásnak tűnjön.

Második nyaralás – vendégségben egy nagyvárosban

Az itthoni móka után Miskolcra indultunk, a mi vendégeskedésünk kezdődött a Húgoméknál. Ez már nekem is sokkal inkább nyaralás volt. Se főzés, se takarítás, se 0-24 órás gyerekfelügyelet.

Már gyorsan a második este sikerült is hamar ágyba dugni a Lányokat, így mi borozással töltöttük a szabad órákat. Ezután minden nap jutott pár óra szabadság, vagy egy látogatás a manikűrösnél, vagy csak egy sima boltozás, ahol még nézelődni is lehetett, nem csak célirányosan rohanni. Igazi felüdülés!

Persze itt sem maradtak el a szervezett programok. Rengeteg, szuper lehetőség van errefelé, hogy a gyerekek jól érezhessék magukat.

Elsétáltunk a Tündérkertbe, ami egy igazán mesébe illő park, alkalmas szaladgálásra, szájtátásra, csodálkozásra, bújócskázásra és természetesen az elmaradhatatlan fagyizásra.

Ellátogattunk a Maya-parkba, egy hatalmas kültéri játszóházba. Tökéletes kifárasztó és térdlehorzsoló hely, csúszdákkal, mászókákkal, függőhidakkal.

Kipróbáltuk a kisvasutat, amin a Lányok aludtak egy kicsit, aztán Lillafüredre érkeztünk, ami szuper kirándulóhely. Van vízesés, szobrok, kis játszótér. Tó és kastély, és egy ilyen környezet éppen elég ahhoz, hogy megint elvarázsolódjanak a gyerekek.

Harmadik nyaralás – igazi nyaralás

Miskolc után éppen csak hazaszaladtunk két napra, utána pedig indultunk is tovább Egerszalókra. Nagyon szép, kellemes, hűvös erdei apartmanba érkeztünk, szuper kilátással, hatalmas terasszal. A Lányok (és én is) teljesen odáig voltunk érte. Meg persze Anyukám is, ugyan is így négyen mentünk, ezt a nyaralást tőle kaptuk ajándékba.

Minden napot úgy szerveztünk, hogy legyen reggeli program, délben pihenés, aztán egy délutáni kimozdulás is. A környék pihenésre, kikapcsolódásra, kirándulásra végtelen lehetőséget kínál. Heteket lehetne itt is eltölteni unatkozás mentesen.

Természetesen a Sódomb megcsodálása volt az első úti cél. Könnyen megközelíthető, így egy másfél éves babának is simán megy ez a túra (gyalogosan).

Minden irányban fürdőket találunk. Nekünk a kedvencünk Demjénben a Tófürdő lett. Többször is visszatértünk ide. A kialakítása nagyon gyerekbarát, sosem volt tömeg, és késő estig nyitva vannak.

Ellátogattunk a Felsőtárkányi-tóhoz. Elképesztően szép és nagy melegben is nagyon kellemes, hála a fáknak és erdőnek. A tó körbesétálása szintén egy baba-barát túra. Rengeteg állatot láttunk: halakat, pici békát, siklót, teknősöket; gyűjtöttünk tobozokat, kavicsokat, igazi felfedező körút volt.

A nyaralás végén még ellátogattunk Egerbe egy délelőttre. Ott a legnagyobb élmény az óriáskerék volt. Hihetetlenül bátran és fegyelmezetten vágtak bele a Lányok.

Az „egyedül nyaralás” kellékei

Ahhoz, hogy egy ilyen nyaralás  – sorozat összejöjjön, a következők elengedhetetlenek:

• A segítség. Ha nincs a Húgom, az Ő Anyukája, az én Anyukám, akkor ez a rengeteg program nem ment volna. A két kicsivel nem biztos, hogy ekkora túrákba, strandolásokba belevágtam volta. Sőt, biztos, hogy nem. Annyira hálás vagyok nekik, hogy azt tényleg szavakba sem tudom önteni.
• Kreativitás. Biztos vagyok benne, hogy az ország bármely részén vannak „látnivalók”. (Vagy igazi látnivalók is.) Csak egy kicsit szét kell nézni, körül járni a környéket. És egy addig még nem látott szökőkutat vagy fagyizót is lehet úgy tálalni, hogy abból élmény legyen.
• Számolgatás. Persze enélkül sokkal felhőtlenebb lehetne, de azért így sem volt vészes. Előre meg kellett tervezni az utakat, megnézni a belépőket, figyelni a kuponokat, és ennek fényében útra kelni.

Nekem felejthetetlen lett ez a nyár. Remélem a Lányoknak is (vagy legalább is majd ha mesélek nekik róla, akkor bennük is majd ilyen jó érzéseket kelt).

EgyedülAnya további cikkei:

Szerző: EgyedülAnya

A EgyedülAnya nyaral bejegyzés először PMOm-én jelent meg.

2017-ben az irodából mentem szülni (illetve előtte még elintéztem néhány dolgot a fővárosban…), és lényegében a Lányom, később Lányaim mellett egyedül sem álltam meg egy percre sem a munkával, inkább csak lelassultam és csökkentettem mennyiséget.

Néha eszembe jut, hogy milyen jó lehet teljesen leállni és csak a Gyerekeknek élni

Ezek a gondolatok csak addig tartanak, amíg a káoszból újra rend nem lesz. Valójában nagyon szeretem ezt a sok mindent párhuzamosan, nagyon büszke is vagyok magamra, és hiányzik is, ha éppen egy ideig kiesik a munka. Ja… és két Lányomat egyedül nevelem.

Szóval 3 és fél éve az irodából érkeztem a szülőszobára, és a vajúdóban még leveleztem a grafikussal, éppen a karácsonyi üdvözletet terveztük a partnereknek. Irodavezető voltam egy cégnél, ahol már a feladataim ezen a pozíción réges-régen túlmutattak. És pár hónappal a „távozásom” előtt tulajdonos is lettem. Olyan szerencsés helyzetben voltam és vagyok azóta is, hogy a távmunka már jóval a covid előtt sem jelentett nálunk problémát, otthonról folyamatosan dolgozhattam, nagy ritkán be is ugrottam pár órára. Aztán ahogy a nagyobb Lányom nőtt, egyre többet tudtam vállalni, és vele együtt jártunk be az irodába, mikor Ő fél éves lett, és ekkor már vidékre is költöztünk, Budapesttől 30 km-re.

Egy irodában a 15 hónaposommal

Aztán mikor 15 hónapos lett, egy olyan (nehéz) helyzet adódott a cégnél, ami napi szintű jelenlétet igényelt részemről. Gondolkodtam bébiszitteren meg bölcsin is, de valahogy nem bírtam volna még akkor Őt másra bízni, és éppen terhes is lettem, ami még inkább abban erősített, hogy együtt kell töltenünk a lehető legtöbb időt, hiszen nemsokára majd osztoznia kell rajtam valaki mással.

Szóval terhesen, a másfél éves Lányommal nagyjából egy fél évet lenyomtunk együtt az irodában. Szuper kollégákkal, akik mindig megértettek és segítettek. Talán 2 vagy 3 hét telt úgy, hogy Anyukám eljött hozzánk, és nap közben vigyázott a Lánykámra.

Nem mindenki értett azzal egyet, hogy jó ez így mindkettőnknek, és néha én is soknak éreztem (akkor jöttek a pihenőnapok vagy hét), de annyira nagyon sokat adott ez mindkettőnknek, hogy egyáltalán nem bánom. Sőt, örülök, hogy így alakítottuk ki az életünket.

Testvér érkezik, apuka megy, egyedül folytatjuk

Aztán elérkezett 2019 novembere, amikor is megérkezett közénk a második Kislányom. Egy olyan héten, mikor minden nap találkozóm volt, bár ilyenkor már nálam ejtettük meg ezeket. A kórházba menet, hajnalban mondtam le az aznapi megbeszélt időpontot, és szülés után pár órával már telefonáltam is, hogy gyorsan egyeztessünk meg lezárjunk néhány dolgot.

A nagyobb Lányom 2 éves és a kisebb 4 hónapos korától pedig egyedül vagyok, az apukájuk ekkor költözött el tőlünk. Az első nagy sokk után jött egy pihenős időszak, és nagyjából egy év úgy telt el, hogy a munkára nagyon kevés energiát fordítottam.

Most, hogy hamvaimból kezdek feléledni, és közelítünk a kisebb Lánykám második szülinapjához, kezdem érezni, hogy valamit tennem kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy stabil hátterem. Nem kell munkát keresni, nem kell az új helyen a nulláról indulni… de egyre inkább azt érzem, hogy nem szeretném, ha Lányoktól nagyon sok időt kellene külön töltenem.

Így most egyre inkább valami olyanon gondolkodom, ahol együtt is lehetünk. Ami sokat ad Nekik is, tanulhatnak, tapasztalhatnak, és e legfontosabb, hogy ezt élvezzék és szeressék is.

Erről sokat még nem mondanék. Valami babona-féle lehet ez bennem, de úgy érzem, hogy amíg nem biztos, addig nem szívesen osztanám meg a terveket. De ígérem, hogy beszámolok róla! Már ha lesz miről… 😊 😊 😊

Borítóképet készítette: RR Pictures Raffai Róbert, Honlapját itt érheted el: www.rrpictures.hu

A történet első részét itt olvashatjátok.

Szerző: Egyedülanya

A Egyedül erősebben, mint valaha (II.) bejegyzés először PMOm-én jelent meg.

Mikor jön már az Igazi

Aztán valahogy nem jött az igazi. Pedig annyira nagyon akartam. Randiztam, ismerkedtem, és még többet randiztam. És olyan 24 évesen (most már kissé vicces), már nagyon aggódtam, hogy ebből soha nem lesz semmi.

Na de akkor… Megjelent Ő.  A nagyon nagy szerelem, a mindent elsöprő. A tökéletes, aki úgy a hibáival és bűneivel együtt tökéletes. Akinek már volt egy babája, és én akkor azt hittem (reméltem, és mindennél jobban akartam), hogy majd az a baba egy kicsit az én lányom is lesz. Lélekben nagyon készültem a mostoha anyaságra. Olyannyira, hogy mikor ez az iszonyatosan nagy Ő azt mondta, hogy neki több gyerek már nem is kell, azt én nem is bántam. De elbuktunk.

És akkor tovább randiztam, meg ismerkedtem, meg randiztam, meg ismerkedtem, mikor teljesen spontán és véletlenül összekeveredtem és kavarodtam Valakivel. Akivel hirtelen már együtt is éltünk és hirtelen terhes is voltam. De a mi Hirtelen Babánk csak pár hétig maradt a pocakomban, így megint nem lettem anya.

Viszont ez valami olyan közös vággyá alakult, hogy innentől nem volt megállás. Tudtam én a Valakiről, hogy nem a legtökéletesebb, elég sok mindenben elég gyorsan kiismertem, de valahogy azt vártam, hogy majd miattam és a Családunk miatt ezeken változtat.

Közös vágyak, álmok…vagy csak az enyémek voltak?!

Elképzeltem, hogy milyen meghitt és tökéletes lesz a babavárás és készülődés. Hogy majd EGYÜTT csinálunk mindent, elköltözünk egy világ végi tanyára, és csak mi leszünk 3-man, aztán 4-en, 5-en… meg kutyák.

És ez el is kezdődött! Elköltöztünk (nagyjából) a világ végére. És 3-man lettünk, és két év sem telt el, és máris 4-en lettünk! Rohantunk azon az úton, amit ÉN kitaláltam. Közben persze értek csalódások, voltak pofonok (NEM fizikai értelemben), pofára esések, balhék és megbocsátások. Sorra jöttek a drámák meg családi tragédiák. A nehéz helyzetek, betegségek, álmatlan éjszakák. Amik az én kis álmomban mind-mind olyan események voltak, amik minket szikla szilárd egységgé kovácsolnak, de tulajdonképpen semmi ilyen nem történt. Sőt! Minden fontos dolog után talán egyre távolabb kerültünk egymástól. A „családi” élet terheit igazából én egyedül cipeltem, de ez a második lányunk születéséig fel sem tűnt. Akkor viszont hirtelen már olyan terhelést kaptam, amit nem bírtam el tovább. És így valamitől szabadulnom kellett: az elsz*ródott kapcsolatunktól. Na nem mintha olyan nehéz lett volna szabadulni. Most visszagondolva már úgy látom, hogy ebből inkább Valaki szeretett volna lelépni, de nem volt hozzá mersze, inkább segített nekem szakítani. Konkrétan kiprovokálta ezt. Hogy direkt vagy tudat alatt, azt nem tudom, és már nem is számít.

Mert innentől kezdve 3-man lettünk. És itt kezdődött egy nagyon-nagyon nehéz időszak. Volt egy két éves és egy 4 hónapos Kislánykám. Egy világvégi, befejezetlen kertes házam, és egy kudarcba fulladt kapcsolatom. Buktam az álmokat.

Két kislánnyal egyedül

Minden nap féltem valamitől. Nem tudtam elképzelni, hogy hogy fogok helyt állni; hogy két ilyen pici babával hogy tudok majd bármit is elintézni, megoldani. Teltek-múltak a napok, és minden sikerült. Nem találtam magam szemben olyan helyzettel, amit ne lehetett volna így végig csinálni. Megtanultam (végre) segítséget kérni és elfogadni. Bár még mindig csak minimális szinten, de ez egy nagyon fontos momentum, hiszen ez a mi „új” Családunk mentőöve lehet.

Napról-napra egyre erősebb és büszkébb lettem, határozottan éreztem, ahogy feltöltődöm energiával, ahogy az önbecsülésem a helyére áll, emlékszem, hogy egyszer csak megint szépnek láttam magam a tükörben. Sikerült bebizonyítanom magamnak (és megmutatni a Lányoknak), hogy milyen rohadt erős vagyok. Meg szeretném nekik tanítani, hogy bízzanak magukban, és hogy egyedül (is) mindenre képesek. Hogy a társ, az nem azt jelenti, hogy lakik veled egy fedél alatt valaki, akivel elvagytok (időszakosan) és jó a szex… Hanem hogy tényleg EGYÜTT álltok bele mindenbe. De ha ez nincs meg, akkor sem kell megalkudni, mert minden megy egyedül is, és egyszer csak megérkezel oda, ahová indultál.

Persze a nagybetűs TÁRS még várat magára. És minden nap iszonyatosan fáradt vagyok, és minden héten egyszer rám tör, hogy magányos vagyok, és minden hónapban (legalább) egyszer a nagy bevásárlás közben dühöngök és sajnálom magam, hogy már megint egyedül kell ezt csinálni. És még milliónyi alkalmat felsorolhatnék, mikor rám tör a szomorúság vagy kétségbe esés. Vagy azt hiszem, hogy olyan fáradt vagyok, hogy azt már nem lehet kibírni. Vagy utálom, hogy dolgoznom kell, és nem élvezhetem 100%-os figyelemmel és odaadással a babázást.

De összességében sokkal boldogabb és teljesebb NŐ-nek érzem magam, mint egy évvel ezelőtt.

A történet második részét itt találod:.

Szerző: Egyedülanya

A Egyedül erősebben, mint valaha (I.) bejegyzés először PMOm-én jelent meg.